EBERLESTOCK HÁTIZSÁKOK VADÁSZATHOZ
Régóta szemeztem a csúcsminőséget képviselő Eberlestock hátizsákokkal a boltban, és végül rögtön kétfélét is kaptam, hogy bemutathassam Nektek. Komoly túrahátizsáknak tűnnek, és azok is, de ne ijedjünk meg tőlük, alakíthatóságuk, modularitásuk miatt hétköznapi, vadkározós használatban is hasznukat vehetjük éppúgy, mint egy magashegyi zergevadászaton. Örök, elnyűhetetlen darabok.
Forrás: vadasz-blog.hu
Az Eberlestockról röviden
A márkanevet én mindig “eberlestokk”-nak ejtettem, és szentül hittem, hogy valami svájci cég, aki túrabotokkal kezdhette (“stokk” németül botot jelent ugye), aztán manapság már táskákat is gyárt. Hát nagyon nem. A helyes kiejtése “eberlisztákk”, merthogy ez egy amerikai márka. Alapítója Glenn Eberle, amerikai olimpikon biatlonsita. Az Eberlestock névből a “stock” a puskatust jelenti, Eberle ugyanis ezt tervezte át az amerikai biatlon csapat számára, amivel nagy sikereket értek el a 80-as években. Sportkarrierje után az amerikai légierőnél szolgált, mint pilóta, később pedig szenvedélyes vadász lett. Az USA-ban vapitire ugye úgy vadásznak, hogy bevetik magukat napokra, vagy akár hetekre a vadonba, így Eberle elkezdett erre a célra szolgáló, speciális, puska és/vagy íjtartós, hosszú túrázásra is alkalmas hátizsákokat tervezni. Ez annyira bevált, hogy az amerikai hadseregnek is megtetszett, így az Eberlestock a US Military hivatalos táskabeszállítója lett.
Ma már persze mindenféle felhasználásra gyártanak innovatív, csúcsminőségű és persze kényelmes hátizsákokat, de a vadászat továbbra is a cég egyik fő fókusza. Az Eberlestock élén máig az immáron őszülő Glenn Eberle áll.
Eberlestock X1 Euro
Az egyik hátizsák, amit kipróbáltam az X1 Euro széria Loden változata. Ennek egyik fő jellemzője – amellett, hogy nagyon tetszetős, vadászias, khaki színű, lóden hatású, vízlepergető anyagból van – az, hogy egy tépőzáras térhatárolóval két blokkra osztható a belseje. Ha ez a térhatároló nyitva van, akkor egy 32 literes teljes űrtartalmú hátizsákot kapunk, ha bezárjuk, akkor külön pakolhatjuk a táska felső és alsó szegmensét. Az alsóba akár egy literes palack is belefér.