Teszt: Boly Seahawk BG710-M vadkamera
Talán erre a cikkre sokan rá se fognak kattintani, hiszen a borítóképen egy olyan kamera látható, ami régóta létezik már, tesztelve is lett, sokan megvették. Látszólag. Aki nem csak néz, de lát is (olvas), az észreveheti, hogy egyetlen szám különbség van a terméknévben, ugyanis ez a teszt nem a legkisebb, hasonló fizimiskájú Boly Bat BG310-M-ről szól, hanem a nagytestvéréről, az újonnan érkezett Seahawk 710-esről, ami egy újabb lépcsőfok a márka életében.
Forrás: Vadász-blog
A BG710-M külsőre tökugyanúgy néz ki, mint a Boly legolcsóbb képküldős vadkamerája. Az első meglepetés akkor ér minket, amikor bekapcsoljuk, és a Batból és a Crowból ismerős monokróm, adatokat mutató főképernyő és menü helyett egy színes élőkép fogad az aprócska kijelzőn. Ez a funkció nagyon hiányzott mindkét elődből, hiszen a legegyszerűbben az élőképpel tudjuk pozícionálni a vadkamerát a fán.
Aztán a következő örvendetes pont, amikor meglátjuk a menüt, mely áttekinthető és a funkciógombokkal könnyen kezelhető, ellentétben a Battal, ami – ahogy a tesztjében is leírtam – elég logikátlanul működik. Igaz, ezek felhős kamerák, így a menünek inkább csak az első beüzemelésnél van némi jelentősége, a többit már felhőn kesztül telefonon intézzük otthon (kivéve azokat, akik emailesként használják eme kamerákat).
Nem csak ennyi azonban a Boly Seahawk újítása. Az igazi fejlesztés a lelkében leledzik, kapott ugyanis egy új 24 megapixeles ún. “csillagfény” szenzort. A csillagfény csak idézőjelben természetesen, ne gondoljunk olyan teljesítményre, mint amit mondjuk a Sionyx éjjellátók tudnak, de az elnevezés utal arra, hogy nem ugyanarról a 24MP-es érzékelőről beszélünk, ami a Crow vagy a Deer modellekben csücsül. Ez az új egy nagy érzékenységű, gyorsabb reakcióidejű szenzor, ami még kevesebbet is fogyaszt.
Mindebből az következik, hogy a Boly BG710-M képminősége és akkuideje is jobb a kisebb társainál, tehát nem csak árban, de tudásban is ezek fölé, és a 36MP-es Boly Falcon alá pozícionálhatjuk.
Az érzékenyebb szenzor miatt a kamera rövidebb szürkületi és éjszakai záridőt tud használni, ezért az állatok jóval kevésbé hajlamosak bemozdulásra.
A bemozdulás, az elmosódott állatok a Boly kamerák gyenge pontja volt eddig, ezt küszöbölte ki tehát most a gyártó az újfejlesztésű érzékelővel.
Bemozdulás különbség gyenge fényviszonyoknál, és éjjel (Balra a Crow, jobbra az új Seahawk):