Elköszön a népszerű Guide Track IR25. Az utód a Kitalpha TK421
Eljött ez a nap is, kifutott modell lett az egyik legnagyobb darabszámban eladott hőkamera, a Guide Track IR25. Utódja a Kitalpha több ponton is megújult, és már az ára is barátságosabb, mint induláskor.
szerző: vadász-blog
Bár a Guide Kitalpha TK421 Gen 2 már tavaly megjelent, a gyártó az elődjét még egy ideig forgalomban tartotta. Mostantól azonban végleg váltja a második generáció az elsőt. A Kitalpha első blikkre ugyanolyannak tűnik, mint elődje, de “motorháztető alatt” az alábbi paraméterek újultak meg:
- A Guide új fejlesztésű 400x300px 17 µm szenzora került bele, és a képalkotásért felelős algoritmust is újratervezték
- A NETD érzékenység <30mK lett a korábbi 50mK helyett, tehát a kamera részletesebb képet ad, és jobban muzsikál mostoha időjárásban.
- A korábbi Track IR25 okulárja nyirkos, hideg időben hajlamos volt kívül-belül bepárásodni. Az új Kitalphába páramentes okulárt tettek.
- Az eddig elérhető hőképek (white hot, black hot, red hot, stb…) mellé megjelent a zöldárnyalatos hőkép is, ami kicsit az analóg éjjellátók képi világára hajaz, sötétben pedig a megfelelő beállításokkal kíméli a szemet
- A kamera frontjára látható vörös lézerpointert és egy apró zseblámpát szereltek.
A Kitalpha a megjelenésekor még bőven 600ezer fölötti árcímkét hordozott, de újabban már 549.900 Ft-ért vásárolható meg, így jóval közelebb került a kifutott Track IR25 utolsó árához ez a szintén vegyes terepre szánt hőkamera kereső.
A Guide Kitalpha TK421 specifikációi:
Tovább a teljes cikkhez...